Nagy kihívás nekem ez a közös "könyvírásosdi", mert bár szóban néha le se lehet lőni ha belelendülök, de írásban talán általános iskolában a fogalmazás dolgozat volt az utolsó, amit kiadtam a kezeim közül. Most mégis úgy érzem, hogy belevágok és egy pár sor erejéig megpróbálok kreatív lenni, a magam módján. 

Találónak gondoltam ezt a címet, hiszen ha végig tekintek a múltamon, egészen a kezdetekhez, akkor őszintén mondhatom, hogy a poraimból támadok fel éppen. Rengeteg útvesztővel volt tele az az út, amit eddig bejártam. Iszonyatosan sok fájdalom, veszteség ért, mégis úgy gondolom, hogy ezek edzettek meg és tettek azzá, aki ma vagyok. 

Megszülettem 1963. november 5-én. Elég kíméletlen gyermekkorom volt a húgommal együtt. Növögettünk, de édesapánk bekattant és elégette a szemünk előtt a ruháinkat, mindent, ami kedves volt nekünk. Ekkor kezdődött menekülésünk. Szomszédoknál aludtunk, anyukánk vitt magával mindenfelé. Elvégeztem az iparit, kéziszedő lett belőlem.

Amikor kislány voltam arról álmodoztam, hogy megmentem a világot. Tudom, erről nagyon sokan szoktak... ez van, nem jutott jobb az eszembe. :) Bár, igazi vízöntőként mi mást tehettem volna? Jöttek szépen sorban a meg nem értettség évei, a kirekesztettség illúziójában történt megrekedéseim, menetrendszerű volt.