Megszülettem 1963. november 5-én. Elég kíméletlen gyermekkorom volt a húgommal együtt. Növögettünk, de édesapánk bekattant és elégette a szemünk előtt a ruháinkat, mindent, ami kedves volt nekünk. Ekkor kezdődött menekülésünk. Szomszédoknál aludtunk, anyukánk vitt magával mindenfelé. Elvégeztem az iparit, kéziszedő lett belőlem.
Nem sokáig dolgoztam, mert terhes lettem leányommal és a férjem már nem akarta, hogy Egerben dolgozzak. Bélapáton találtam munkát, amit szerettem szövőnő lettem. Aztán bezárt a gyár és átkerültünk Putnokra.Ott is vége lett egy éven belül,takarítottam a helyi iskolában,majd 2001-től a Szilvásváradi PM hivatalnál vagyok közcélú munkás.2012-ben kezdődött. Augusztusban, fürdés közben felfedeztem egy kis csomót a jobb mellemben. Megijedtem kissé, mert én mindig eltéptem a leveleket, amikben szűrésre hívtak, mondván: nekem nincs-nem lehet bajom. Már a mammográfiai felvételeknél látszott, hogy valami nem odavaló, látható volt a negatívon. Biopszia (mintavétel), majd értesítenek ha megvan az eredmény. Én csak vártam a telefont, levelet, de semmi. Gondoltam nincs baj, mert akkor már megtaláltak volna az elérhetőségeimen. Holott tudat alatt éreztem, valami nem jó. Novemberben ott jártam a városban és bementem, hogy esetleg eredményem van-e? Letoltak, hogy nekem kellett volna érdeklődnöm, szóval félreértettük egymást. De nem jó hírt kellett közölniük, rosszindulatú a csomó! Összedőlt a világom, nem tudom, hogy jöttem haza.
Azt szerettem volna, ha meghalok! Minden nap az volt bennem, én véget vetek az életemnek, mert ezt már nem bírom el! Hiszen ezek előtt is annyi rossz ért:.2003-ban elvesztettem a kisbabámat, akire 17 évet vártam. Meghalt a férjem, 2004-ben akivel 22 évet éltem házasságban. El kellett jönnöm onnan, ahol vele éltem és fél életem oda dolgoztam. Nagyon fájt!
Mégis győzött a jobbik eszem, mert van nekem unokám is és ha már a lányom lakodalmába nem hívtak, a kicsi lányéba elmegyek, de ahhoz élnem kell. Nagyon sokat köszönhetek a páromnak, mert mindenben mellettem volt és bátorított. Meg a belső hangnak a fejemben, mindig azt mondta nem adhatod fel, rád még szükség van! Igaz lánykori félelmem ez volt, mi lesz ha egyszer nekem is találnak valamit a mellemben? Hát találtak is. Sebész, altatóorvos és december 12-én műtét. Később mondták el, hogy egyszer "visszahoztak" műtét után, de minden rendben volt. Csak kivették a kis csomót, ami határeset, mert "csak" 8 mm volt. A hónaljban nem volt rossz, de ott is vágtak. A mellem megmaradt, két napig voltam bent, ott neveztek el Vadóckának.
Amikor eljöttem a háziorvos azt mondta, biztos leléptem, mert 2 nap után nem engednek el ilyen műtét után. 10 nap múlva kiszedték a varratokat és Onkológushoz irányítottak, a továbbiak megbeszélésére. Ő azt mondta, ha Angliában élnénk, javasolna 2-3 kemoterápiát, de itt Magyarországon csak sugárkezelést tud. Ellenkeztem, hogy én azt sem akarom, mert mindenféle rosszat hallottam a sugár károsító hatásáról is. Azt mondta a doktor: rendben, de akkor a kórház leveszi rólam a kezét. Tépelődtem, végül belementem a sugárkezelésbe. Ki is írtak 33 sugárkezelést, ami Miskolcon volt. Minden reggel betegszállítóval mentem, több sorstársammal együtt. Sokat beszélgettünk, bohóckodtunk, számoltuk a napokat, kinek mennyi van még hátra.
Félidőben vérvétel, vizsgálat, hogy bírja -e még a szervezet ezt a sok "mérget". Nálam minden jó volt, folytattuk. Ezzel egy időben egy "kedves "utcabelim kérdezte, hogy járok-e még kezelésre. Mondtam, igen. Erre ő: Nem baj Judit, ha rák nem vitt el, majd elvisz a sugár! Nagyon rosszul esett. Az nap mondtam a páromnak, hogy nem megyek többet, befejeztem. De ő annyira a lelkemre beszélt, hogy folytattam. Mindig rengetegen voltunk egy hatalmas aulában és kb. egy héten keresztül minden nap egy bácsi tolószékben mellettem "parkolt" le. Elővette ennivalóját és jóízűen falatozott, amikor rádöbbentem, hogy ő csak egy "fél bácsi", beszíjazva a kocsiba, mert a lábai hiányoztak! Akkor jött az a megélés, hogy Úristen, nekem megvan kezem-lábam és én akarok meghalni??? Hát nem!!! Végigcsinálom, lesz ami lesz. Rettenetes erőt kaptam ettől a bácsitól, hálásan köszönöm Neki.
Rengeteget imádkoztam, mert én kicsi koromtól ezt teszem. 2013 áprilisában letelt a sugárkezelés, megvolt a PET CT és minden-minden negatív lett!!! Májustól dolgozom. Ez év júniusi PET CT is negatív!!
De ez még nem lenne elég, édesanyámnak egy nagy lábujj fájdalom odáig jutott, hogy combban csonkolták a bal lábát. Én vagyok a támasza, mert tesóm nem néz rá, nem érdekli az anyánk!! Minden nap (októbertől) megyek hozzá munka után, viszem az ebédet, kitakarítok, kimosom a pisist, mivel egyedül képtelen bármire. Nehéz és fárasztó is, mert nincs szabadnap, de sokkal nagyobb az örömöm, hogy látom édesanyámon azt, hogy élni akar, és vidám mert rengeteget segít neki az, hogy én vagyok. Nem tudom, de mindig kapok erőt a mindennapokhoz, és ez nagyon nagy segítség nekem. Jó lenne elfelejteni ezt a sok rosszat és megpróbáltatást, de mindennek oka van. Vallom, hogy majd a sok rossz után jön a jó és remélem - akarom még megtapasztalni!!!
